Zarándoklat Jeruzsálem felé.

Hegyek. Völgyek. Homok és köves puszta. Nehéz volt a templomba igyekvő zarándokok sorsa. Volt, aki pár kilométerre lakott, másnak hetekig kellett lépkednie a méretes kövek között, saruban. Veszély rejtőzött minden lépésben. Egy nap, vagy egy hónap. Ismerős tájakon lépkedni, vagy ismeretlenül barangolni.

"Tekintetem a hegyekre emelem. Honnan van segítségem? Segítségem az Úrtól van, aki az eget és a földet alkotta." Zsolt 121

Ilyen a zarándokok sorsa. Fel az ünnepre. Istenhez igyekszünk. Örömre igyekszünk, hogy még időben megérkezzünk.

Megjártuk az utat a templom felé, együtt a hömpölygő tömeggel. Most hazafelé tartunk, vissza az életbe. Ez az ünnep talán már el is telt, jöhet majd a következő. Addig vár az otthon melege, a megszokott ízek és illatok.

A zarándokok útja önismeret. Az úton Istennel szembesülni. Gyengeségek, egy rossz lépés, nagyobb kő, kificamodott boka.

Zarándoktársak, közös hallgatás. Csodálatos naplemente, Jeruzsálem hegyei, beszélgetés. Az ünnep pillanatai, vagy azok emléke. A korábbi utak zarándoktársai: olykor ismerős arcokkal találkozunk. Néhányuk elmaradt már, vagy elment. Vannak új arcok, mindig másokkal találkozunk.

Haladunk Isten felé.