Isten fanatikusokat gyűjt magának. Ez jól látszik a Biblia nagyjai életéből. Megkapó elkötelezettség. A megszállottság határát súroló, sőt olykor átlépő odaadást és az emberi egzisztenciáig menő önátadást vár az övéitől az Úr. Szembeszállni a józan ésszel, a kortársakkal és saját kétségeinkkel. Megmaradni a hitben. A szabadidőnket, amiből egyre kevesebb van, Istennek szentelni. 

Sorolhatnánk a példákat kezdve Ábrahámtól, a prófétákon át egészen Pálig. Az emberi realitást bőven meghaladja mindegyikük döntése. A református ember földhözragadt gondolkozása, józan belátás és kényelmes hit messze alulmarad az elénk tett példákhoz képest. Hol vagyunk attól a feltétel nélküli bizalomtól, amit Dánielnél és társainál látunk?

"Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!" Dán 3,17-18

Van hova fejlődnünk. Az "Ifjú pápa" c. sorozatban van egy jelenet, ahol egy idős bíboros a társainak mutatva, feltarja remegő kezét, kifejezve ezzel, hogy mi adjuk Isten súlyát a világban. Megkapó kép, mennyi igazság van ebben az apró jelképben.

Hála legyen az Úrnak, hogy ma is megannyi híve munkálkodik a világban, Isten súlyát adva. Hol állsz ebben a küldetésben?

A fanatizmus, az elkötelezettség, ami a bibliai hősöket jellemezte, rád mennyire igaz? Vállalod-e a szégyent, rosszallást, hogy megkérdezz másokat, vitába szállj, figyelmeztess, megvalld a hitet? Csak el kell indulni. A feladatot, hogy megpróbáld.