Üzenet7

System error

2021. július 08. 12:05 - tmsgy

Nem egyszer felvetődik a kérdés, hogy mi a gond az egyházzal, már ha van vele bármi baj. Megannyi válasz érkezik.

Sokan megelégedéssel nyugtázzák: emberileg rendben vagyunk, vannak gyülekezetek, sok helyen fejlődés is tapasztalható. Azonban sokan elégedetlenek. Először is a gyülekezetek tagjai kevés kivételtől eltekintve pásztorális szakértők. Ha bárkit megkérdeznénk a gyülekezetekben, hogy mit lehetne jobban csinálni, csípőből legalább az első három válasz a lelkipásztorságot illetné. Legyen közvetlenebb, legyen távolságtartóbb, vagy barátságosabb. A prédikációkat, a hétköznapokat, az alkamakat, sőt minden mást is ér kritika, de érkeznek jó ötletek is innen-onnan.

Ha engem kérdeznek, hogy mi a gond az egyházzal, én azt felelem: a laikus szolgálat, vagy annak hiánya. Van ugyanis egy alapvető tanításunk, amiről sokszor egyházunkban megfeledkezünk: mindnyájan keresztyének vagyunk. Minden keresztyén kötelessége a munkálkodás. Félreértés ne essék: ez nem egy lehetőség, ez kötelesség. Aki az Úrban hisz, annak munkálkodnia kell az ő akarata mentén. 

Számos gyülekezeti tag szerte az országban besegít az egyháznak: süteménysütésben, takarításban, kertrendezésben, évente akár több alkalommal is. Ez rendben is van, sőt haszonnal teszik. Ez is egy karizma. Talán még azt is kijelenthetjük, hogy a legtöbb gyülekezetben (legalábbis ahol eddig jártam) ez a fajta szolgálat működik is.

Azonban a keresztyénségünk nem ennyiből áll. Nem rendezvényszervező egyesület vagyunk, sem hagyományörző klub. Nem értékmegőrzés és nem is épületvédelem. Keresztyénségünk Jézus parancsára alapozott küldetés: életmentés. Ennek minden formáját gyakorolnunk kell, kezdve az emberi tényezőktől a lelki segítségen át az üdvösségre vezetésben. Az Isten országának építésére minket küld az Úr.

Nem számít, hogyan tesszük. Minden tájegységnek, városnak és falunak megvannak a maga sajátos lehetőségei. Faluban utca és szomszédmisszió, családsegítés, magányosok és rászorulók ápolása. Városban háztömb-szolgálat, laikus bibliakörök, munkahelyi áhítat, ifjúsági csoport, sorolhatnánk. A forma nem számít, sőt lehet akár egyszerre több féle szolgálatunk is.

 A választás szabad, ki-ki felmérheti, mihez kapott elhívást. A szolgálat azonban közös kötelesség. Megmutatni másoknak, mi miben hiszünk. Beszélni tapasztalatainkról, beszélni Istenről, beszélni a Bibliáról.

Ha a lelkipásztor delegál, ha az egyháztag készen áll, az egyházban ébredés következik.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://uzenet7.blog.hu/api/trackback/id/tr4116616370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása