Elgondolkozom olykor rajta, lejátszom magamnak, hány ember is él az én kis városomban. Megguglizom, kidobja: 15072 a 2018-as adat alapján. Aztán eszembe jut, mennyi a gyülekezetem létszáma: 75. Lássuk, hány református él Tapolcán: a 2011-es népszámlálás alapján (nem ma volt) a város lakóinak 3%-a, azaz 450 fő saccperkábé. Még érthető is volna ez az arány, hisz katolikus környéken élek. A városlakók fele katolikus vallású. Az ő templomuk 8000 ember temploma. Hol van a maradék néhány ezer ember, akik nem vallották magukat egy felekezethez tartozónak sem és hol vannak a reformátusaink?

Nem akarok számokkal dobálózni, ezért egyetlen utolsó körkép: Magyarországon 2011-ben hozzávetőleg 1,1 millió református élt, ebből 0,6 millió volt az egyházfenntartó, kitudja hanyad része volt múlt vasárnap templomban, abba pedig már bele sem merek gondolni, hányan gondolták komolyan.

Őszintén remélem, hogy a többi hittárs felekezet jobb arányokkal dolgozik, bár katolikus barátaim rendre kiábrándítanak. 

Kijelenthetjük-e, hogy Magyarország egytizede biztosan rendszeres templomba járó (bármilyen templom, havi rendszerességgel)?

Nem gondolom azt, hogy minden templomba járó ember üdvözül, de azt sem, hogy aki nem jár templomba, az elkárhozik. Ez most csak játék a számokkal.

Hol van a megmaradt 9 millió ember? Persze dolgozhatunk úgy is a számokkal, hogy a felmérést vesszük alapul. E szerint Magyarország fele tartozik valamilyen vallási felekezethez. Hitünk szerint az Egyetemes Keresztyén Anyaszentegyház olyan, mint Nóé bárkája. Rajta kívül nincs üdvösség. (Helvét Hitvallás XVII.) Hol van tehát a maradék néhány millió?

Éli világát, a bárkán kívül. Néha talán gondol Istenre, vagy valamiféle túlvilági jóra, talán megnyugtatja magát ezzel. Munkába jár, a családját látogatja, vagy épp a Balatonban fürdőzik. Aztán a következő reggel bemegy a munkahelyére, megissza a kávéját, vagy talán fordítva csinálja. Dolgozik, hazamegy, a képernyő előtt menedékre talál. Következő nap. Évente egyszer nyaralni jár, hétvégente kiruccan, telnek az évek. Közben felneveli a gyermekeit és hűséges házastárs, vagy nem az. Morog a politikán, vagy épp az egyházakat szidja. Keres magának egy bűnbakot, akire rátolhatja az élet minden mocskát, ami az emberre tapad. Kiállhat valami "jó ügy" mellett, ezzel a lelke rendben is van. Fontos a munkahelyén, fontos otthon, fontos a közösségi portálokon.

Igen, lehet így élni. Sőt, többen élnek így, mint valamiféle meggyőződés szerint. Érthető, hiszen ha nem számolok az örökkévalósággal, akkor minden törvényemet magam szabom. Egyetlen szabály van: ne szegj állami törvényt, vagy ha megteszed, hát ne bukj le. Ha nincs felettünk álló hatalom, vagy én magam alkotom magamnak, nincs más szabály. 

Egyszerre a hideg ráz, de egyúttal megértem. Ha nem lenne hitem, ha nem tapasztaltam volna meg Isten csodálatos erejét és hatalmas nagyságát, így gondolkoznék. Ha az élet első mondata így kezdődik: "Én vagyok egyedül, ..." akkor a mondat többi részét már mindenki maga határozhatja meg. A többi mondat meg kitudja miről szól tovább. Így éli világát 9 millió ember kis országunkban. Van, aki magának hozza a szabályokat. Van, akinek egyáltalán nincsenek is szabályai.

Ez nem a társadalom kritikája, csupán játék a számokkal, vagy talán csak egy hajszállal több annál. Mindeközben hisszük és valljuk, hogy a "Teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." (Róm 8, 19)