Isten megszólított, megszabadított, elhívott. Mindennek már 10 éve. Azóta egy diplomával több lettem, tapasztalatokat szereztem. Zöldfülű vagyok, a küldetésem elején járok, de már most tele vagyok kérdésekkel. Egy ige, annak is rövid részlete, ami mindmáig meghatározó számomra:

"...aki igét kapott, hirdesse igémet igazán!" Jer 23,28

De hogyan lehet igazán hirdetni? Vajon palástot kell venni hozzá? Aligha.

Az ember mindig hirdet valamit. A hitetlen hirdeti: nincs más, csak ez a földi élet, vagy talán valami homályos dolog odaát. A hívő ember hirdeti: élünk Krisztusban. Hirdetjük életünkkel, szavainkkal, odafordulásunkkal. Hirdetjük hitetlenségünket lustaságunkkal, hogy nem vesszük fel a kesztyűt. Hirdetjük hitetlenségünket bátortalanságunkkal, a kiállástól való megrettenésünkkel, mintha az Úr nem ígérte volna Szentlelkét és jelenlétét minden napon. 

Ki hirdeti igazán az igét? Mert aki csak hisz, az igét kapott. Hirdetni pedig némán nem lehet. Ma a néma keresztyének korát éljük. Kommentelgetni a facebookon, vagy nagy szavakkal dobálózni baráti körben aligha jelent igehirdetést.

Próféta-módján lehet igazán hirdetni. Testestől-lelkestől, "hús-vér templomként". Az üzenet, az ige, amit kaptunk, szabadítást jelent, élet-halál kérdés. Nem lehet félvállról venni.

Mégis ki figyelmeztethetne, ha elakadunk? Senki sem fogja a csengőt nyomni, bekopogtatni sem fog hozzánk az Úr Jézus, ha megfáradtunk, vagy ha már nem érdekel. Ő csupán igét adott nekünk, amivel vagy élünk, vagy nem élünk. Az erő azonban ott van, ő közli is velünk, ha a tükörbe néztünk.